A történet úgy kezdődött, hogy három évtizednyi kalandozás után végre megtaláltam a NŐT, akivel szeretném leélni az életem, és aki még a művészi attitűdömet is képes elviselni. Nem sokkal később hát [meg is kértem a kezét] és kitűztük a lehetőségekhez mérten legkorábbi időpontot az esküvőre, ám akkor még bele sem gondoltunk ténylegesen, hogy mennyi feladatot is jelent mindez – de ugyan mit számít ez a boldogságban úszva…

Na, de szép lassan nekiláttunk ennek az örömteli közös projektnek és ekkor jött a felismerés, hogy se esküvőszervezők, se stylist-ek, se díszlettervezők, se catering-esek, se ceremónia mesterek nem vagyunk, de még csak a meghívókat és egyéb nyomtatványokat sem tudtuk hogyan kéne gyorsan letudni. Igen, gyorsan, mert az idő bizony szalad, amikor az élet zajlik és csak az volt biztos, hogy szeretnénk nyugodtak maradni, miközben egy igazi Nagy Nap szerveződik, ahol minden tökéletes – na ilyen persze csak a mesékben van.

Felmértük a helyzetet és úgy döntöttünk bármire képesek leszünk együtt. Így lettünk aztán saját magunk szolgáltatói, miután sehol sem találtunk elhivatott és figyelmes partnerekre, az idő pedig ketyegett. Bár nagyon nem voltunk kipihentek, városról-városra jártunk felalá, konzultáltunk, árajánlatokat kértünk, szerveztünk, így végül sikerült kiválasztani és leszerződni a helyszíneket, a catering-et és a fotóst, nagy nehezen már a hozzánk passzoló gyűrűket is megtaláltuk, ráadásul a fél világ ruháinak felpróbálása után kipipálhattunk egy igazán különleges stílusú öltözéket is, szóval egyre közelebbivé és egyre valóságosabbá váltak az elképzeltek. A teljesség igénye nélkül már csak a ceremóniamester, a díszlet és a nyomtatványok maradtak hátra, amikkel viszont a meghívók kiküldése miatt csúszásban voltunk. Itt jött a dilemma, hogy még ezeknek is nekiálljunk-e vagy inkább rendeljünk valami webshop-os sablon meghívót, a díszletet és a ceremónia részt pedig bízzuk rá valakire akkor is, ha nem szimpatikus, aztán dőljünk hátra megpihenni.

Ekkor a semmiből kaptunk egy kontaktot, amibe teljesen beleéltük magunkat, mert a megszokott „kocsmai humorizálás” helyett a ceremóniamester várjátékok szervezésével foglalkozott, így nem is volt kérdés, hogy mi lesz a tematika, hiszen eleve egy hatalmas lovardában lesz a lagzi. Új lendületet kapva az izgalomban, leültem és életemben először elkezdtem megtervezni egy tematikához illő díszletet és a játék részét alkotó egyedi meghívónkat is. A nagy lendületben kiderült, hogy az esküvőnk napján a kiválasztott ceremóniamester nem tudja vállalni a játék lebonyolítását, így szétesett minden…

Innen szép nyerni, szokták mondani… De a család inkább csak annyit mondott, hogy ne stresszeljünk, csak legyen mit enni meg inni a vendégeknek, a többi nem számít. Vettem hát egy nagy levegőt, gyorsan átterveztem a meghívót és kiküldtük mindenkinek, majd elmentem beszerezni az összes szükséges alapanyagot, beleértve a faanyagtól, a mütyürökön át a fényeket és a textileket… Végül elkészült otthon a teljes díszlet is az utolsó napig, bepakoltunk és irány a helyszín. Igaz, hogy az esküvőnk előtti éjjel még létrán álltunk – és persze eddigre már el is akartunk válni 😀 –, de összességében egy majdnem tökéletes esküvőt hoztunk össze, ahol a legfontosabb kérdést végül a világ legjobb anyósa tette fel:

Miért nem ezzel foglalkozol, ha ilyen ügyes vagy ebben?

A válasz lassan, kapkodás nélkül, ebben a boldog házasságban született meg, tele ötlettel, kreativitással és elhivatottsággal, mert bár másik esküvőm már nem lesz ebben az életben, szeretném ezt az érzést átadni másoknak is és amennyire lehet, az azóta szerzett kellő tapasztalattal levenni a nász pár válláról a terheket, mellette pedig egy olyan meghívót készíteni közösen, amit nem lehet csak úgy letölteni vagy megrendelni – minden meghívóm egy saját történetes emlék.

Gyertek és alkossuk meg együtt, VELETEK – RÓLATOK – NEKTEK.

„Most még csak a távolból ugyan, de örömteli éveket kívánok,
Ti pedig egy igazán különleges meghívóhoz a NászÉk Dekort hívjátok.”